CSÓK ISTVÁN

(Sáregres, 1865. – Budapest, 1961.): festő.

Az Országos Mintarajziskolában (1882–1885), Münchenben és Párizsban tanult.
Mesterei: Greguss János, Székely Bertalan, Lotz Károly, Hackl, Löfftz, Bouguereau és
Robert Fleury voltak. 1901-től 1917-ig rendszertelenül, kihagyásokkal, de időnként
címlapot rajzolva publikált a Borsszem Jankó vicclapban. Rajzolt grafikákat Ország-
Világ, A Ház, A Magyar Lányok, Új Idők című lapoknak 1898–1917-ig. 1903-ban
Párizsba költözött és ott festett. 1909-ben hazajött és itthon Wlasics Tibor arcképével
(1911) megkapta az állami nagy aranyérmet. 1925–1931 között festette balatoni
ciklusát. 1921–1932 közötti években a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. A MIÉNK
művészegyesület egyik alapítója. 1920-tól a Szinyei Társaságnak, 1949-től a Magyar
Képzőművészek Szövetségének volt az elnöke. Öregkori művei közül a Háború és
Béke című triptichonja (1951, MNG) a legjelentősebb. 1948-ban, 1952-ben Kossuthdíjjal,
valamint kiváló művész címmel tüntették ki. 1955-ben, 90 éves korában a
Műcsarnokban volt kiállítása. 1965-ben az MNG nagyszabású emlékkiállítást rendezett
műveiből. A szülőfaluja mellett, Cecén múzeum őrzi művészetét.