DARGAY ATTILA

(Mezőnyék, 1927.): rajzfilmrendező.

A Képzőművészeti Főiskola (1945–1949) után végigjárta a rajzfilmkészítés összes
grádicsát. Először gyakornok, majd tervező, végül rendező vált belőle. 1959-ben
debütált a Ne hagyd magad, emberke! című szocialista fejlődéstörténeti művével. Az
ifjúsági lapok hamar felfedezték a kivételes tehetségű, a klasszikus rajzfilmes stílust
képregényre adaptáló, vagy azt önálló illusztrációként felhasználó rajzolót.
A Tábortűzben 1957-tôl tizennégy részes sorozatban futott az Öt lovag históriája, mely
Oroszlánszagú Richárd hányattatásait regélte el, míg a Pajtásban 1968-ban alkotta
meg Kajla kutya figuráját. Kajla a honi úttörőélet olyan meghatározó alakjává vált,
mint amilyen Pif volt a franciáknál. A kétszál hajú átlag magyar, Gusztáv kalandjai
után 1976-ban celluloidra álmodta Fazekas Mihály Ludas Matyiját, mely minden
addigi magyar rajzfilmes nézettségi rekordot megdöntött. 1972-ben rajzolta meg a
Füles felkérésére az elárvult kisróka: Vuk kalandjait, mely Fekete István állatregénye
alapján készült. A történet annyira megihlette Dargayt, hogy 1981-ben másfél órás
rajzfilmmé bővítette a képregényt. Dargay Attila számtalan hazai és nemzetközi díjat
nyert műveivel. Egész estés rajzfilmjei közül 1984-ben készült el Jókai Mór Cigánybárója
alapján a Szaffi, 1987-ben pedig saját ötletéből írta meg Az erdő kapitányát.
Dargaynál nem beszélhetünk korszakokról. Ő a kezdet kezdetén is magas színvonalú,
jellegzetesen „dargays” munkákat készített, csakúgy, mint egész pályafutása során.
Főbb képregényei: Arany János: A nagyidai cigányok (1972), Fekete István: Vuk
(1972), Félix Salten: Bambi (1975), Jaroslav Hasek: Svejk.
Diafilm: Három kis törpe (1957), Tücsök és hangya (1961), Jancsi és Juliska (1957),
Három kis törpe (1957).
Publikáció: Tábortűz (1957–60), Pajtás (1957–88), Magyar Ifjúság (1959), Dörmögő
Dömötör (1961–2002), Képes Nyelvmester (1962–2000), Füles (1962–80), Füles Évkönyv
(1963–74), Gyermekünk (1973), Pesti Műsor Szilveszter (1977), Hahota (1981–92), Mini
Pajtás (1985–86), Pajtás Magazin (1985), Pajtás Fészek Magazin (1985), Hahota
Pörgető (1985), Kamasz Magazin (1986), Kölyök (1986–89), Hahota Évkönyv (1992).