GÁBOR MÓRIC

(Kisújszállás, 1889. – Budapest, 1987.): festő.

Művészeti tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte, ahol Kölber Dezső és Vesztróczy
Manó voltak a mesterei. Az Országos Mintarajziskolában Székely Bertalan, Szinyei
Merse Pál, Ferenczy Károly és Balló Ede növendéke volt. 1908-tól a párizsi École des
Beaux Arts-ban képezte magát. 1911–12-ben karikatúráit közölte a Móka című képes
hetilap. A Vasárnapi Újság 1920-tól fogadta el grafikáit. Nagyobb tanulmányutakat
tett Franciaországban és Olaszországban, Hollandiában, Belgiumban, továbbá az
Egyesült Államokban. Hazai kiállításain túl bemutatkozott Amszterdamban,
Rotterdamban, Hágában, Londonban, Berlinből és Rómában. Londoni tartózkodása
során rajzolta a fizikus Einsteint, McDonald angol miniszterelnököt és több ismert
személyiséget. 1941-ben a Színházi Magazin részére készített karikatúrákat, grafikát.
Itthon számos művész portréját készítette el: Blaha Lujza, Fedák Sári, Svéd Sándor,
Góth Sándor, Hegedűs Gyula, Bölönyi György, Krúdy Gyula, Pethes Sándor stb.
Díj: 1981-ben SZOT-díjat kapott. A Cennini Társaság tagja.
Kiállítás: 1976-ban a hódmezővásárhelyi Medgyessy Teremben jelentkezett
gyűjteményes anyaggal. Tisztes kora ellenére rendszeres résztvevője volt a Vásárhelyi
Őszi tárlatoknak.