KAUPERT PÁL

(Zenta, 1933. – Zenta, 1999.): karikaturista.

1953-ban érettségizett, rajztanára Ács József volt. A műépítészeti karon tanult (1953–
1957) Zágrábban, később Belgrádban. Tanulmányai közben is rajzolt, első karikatúrái
1956-ban a Magyar Szóban jelentek meg. 1963-ban a Ludas Matyi vicclap
bemutatta a karikaturistát és rajzait. A következő évtől 1970-ig a szerkesztőség
karikaturistájának szerződtették. 1969-ben jelent meg első albuma, a Karikatúrák.
1971–1973 közt művészként élt Németországban, két vidéki lapnál illusztrált, és
dolgozott a Vagyunk című emigráns lapnak. A Magyar Szó az emigrációs múltja miatt
nem vette vissza a szerkesztőségbe, így karrierjét a szabadkai 7 Napban folytatta.
1993-ban ment nyugdíjba. A népszerű karikaturista tizenhat nemzetközi és hazai díjat
kapott, egyben sokat foglalkoztatott könyvillusztrátorként is ismert.