LÁSZLÓ ENDRE

(BANDY) (Budapest, 1941.): grafikus, tanár.

A mesterséget szakkörökben és táborokban sajátította el. Legtöbbet a Dési Körben
Tamás Ervintől tanult. Érettségi után porcelánfestő volt, majd Egerben matematikakémia
szakos tanárnak tanult. Első kiállításai és publikációi ebben az időben voltak.
Karikatúrákat rajzolt a helyi lapba, később a Magyar Ifjúságba (1965–1975), majd az
Élet és Irodalom hetilapban (1976–1995), főleg groteszk grafikákat publikált. A Hócipő
(1993) rövid ideig közölte karikatúráit. A főiskola után kultúrházakban, üdülőkben
dolgozott, tanított. Közben felismerte a viccrajzolás és a karikatúra közötti lényeges
különbséget, s újra rajzolni t anult. R észt v ett a z a matőr m űvészeti m ozgalomban, a
művészet alapkérdéseivel kezdett foglalkozni, egy saját átmeneti műfajt talált ki
magának, az úgy nevezett dobozgrafikát, s ez elvitte egészen a szobrászat irányába.
Természetesen a „hagyományos” rajzolást sem hagyta abba, önálló lapjai mindig
tartalmaznak valami erősen groteszket, néha még humorosak is. 1984 óta tanít
művészeti iskolákban. Négy éve volt egy „nagy visszatérése” a karikatúrához: Csányi
Vilmos két könyvét illusztrálta. Tagja a MAOE-nak és más szakmai társaságnak. Szignó:
Bandy.