TOMENA GYÖRGY

(Nyúl, 1949.): karikaturista, mérnök.

Érettségi után 1968-tól a budapesti Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán folytatta
tanulmányait. A főiskolán a Tiszti Hivatás című lapot szerkesztette. Itt jelentek meg
nyomtatásban is első karikatúrái. 1970-től tisztté avatásáig az „egyenruhás” lapok
szerkesztőségeibe (Néphadsereg, Igaz szó, Hazáért stb.) publikált, majd jöttek a
„civil” országos lapok. A Magyar Ifjúság 1970 nyarától közölte humormellékletében
folyamatosan rajzait. A már említett kiadványokon kívül több kevesebb alkotást közölt
tőle a Szabad Föld, a Sportfogadás, a Magyar Rendőr, a Füles, a Rádió és Televízió
újság, a Pajtás, a Lobogó, a Határvidék, az Új Szabad Száj, a Mai reggel, a Magyar
Honvéd, a Vicc mix, a Vigyor magazin, a Pató Pál és a Kacagó vicc újság. Két
megyei lapnál is bemutatkozott, a Kisalföld (1992), illetve a Naplóban. Katonai
szolgálata nagy részét Pápán töltötte, a városi újság szerkesztésében is részt vállalt,
nemcsak rajzokkal, hanem egyéb cikkek írásával is. A Pápai Hírlapnak 1989-től
munkatársa. Az újságírás a katonai szolgálat mellett a kikapcsolódást jelentette
számára. Grafikái sajátos, egyéni stílust képviselnek.
Díj: 1981-ben Néphadsereg című lap országos karikatúrapályázatán III. -díjat kapott.
Kiállítás: A legjelentősebb 1992-ben volt Pápán a Jókai Mór Művelődési Központban.
Mérnök alezredesként a megszűnt pápai harcászati repülőezred jogi és igazgatási
alosztályvezetőként vonult kényszernyugdíjba 2001-ben, újságíróként még kap
megbízásokat.
Publikáció: Magyar Ifjúság (1970–77), Rába Parti Randevú (Győr, 1971), Pajtás (1971,
Hócipő (1989), Szabad Száj (1990–91), Kisalföld (1992), Nevessünk (1996), Príma Vicc
Parádé (1997), Kacagó Viccújság (1997–2001), Móricka (1997–2006), Dilibogyó (1998),
Kismalac (2000–2003), Pató Pál, Magyar Rendőr, Mai Reggel, Magyar Honvéd, Igaz
szó, Napló, Hazáért, Vigyor, Viccmix, Pápai Hírlap, Lobogó, Rádió és Televízió, Vicc
mix, Néphadsereg. Szignó: tomena.